“Az ember tanulással válik társadalma részévé, a szocializáció kényszerekkel történik.
Eddigi történelmünkben minden kultúra egy korlátrendszer konstrukciója, amely a szabadságok és a tilalmak szabályozott rendszerét állítja fel. Ha ezt el tudjuk sajátítani, akkor tudunk benne gondolkodni, és részesei vagyunk. A kultúra egymással funkcionális kapcsolatban lévő és összehangolt viselkedésmódok, tilalmak és szabadságok rendszere.”(Csányi, 2005)
Az olyan társadalmi struktúrák, mint az individualista kontra kollektivista, eltérő viselkedést vár el a gyermekektől. Kelet-Ázsiában az emberek viselkedését az adott helyzetek határozzák meg, míg az Egyesült Államokban a viselkedést az érzelmek vezérlik, így például egy teniszmeccset a főnökünk ellen soha nem nyerhetünk meg ha a távol-keleti kultúra határozza meg a viselkedésünket. Japánban, amely kollektivista, non-verbális kultúra, a pszichoanalízis mint terápia nem tudott elterjedni. Arra a kérdésére a terapeutának, hogy “mit érzel ezzel kapcsolatban?” Udvarias, hűvös arckifejezés a válasz. Az érzelmek kimutatása és az azokról való beszélgetés éretlen, gyerekes viselkedésnek számít. Az önfegyelem és a kontroll az elsődleges.
Más kultúrából származó szemlélőnek az ő személyiségük úgy tűnhet, hogy nem szilárd, ingatag, hiszen más szituációkban mindig másként viselkednek.
Nyugati, individualista kultúrákban az érett személyiség jele ha felvállaljuk érzelmeinket, személyiségünket és nem akarunk megfelelni a környezetünk elvárásainak.
Mi számít fejlett és érett személyiségnek ebben a globalizált világban? Ha coach-olunk egy Japán ügyvezetőt az Egyesült Államokban, milyen irányban, céllal tegyük ezt? Segítsünk neki adaptálódni a környezetéhez vagy inkább az önazonosság, a belső egyensúly a cél, mint ahogyan egy nyugati ügyvezető esetében tennénk? Hiszen a külső környezethez való alkalmazkodás a belső személyiség ellenében növeli a belső disszonanciát, mely a legfőbb oka a neurózisoknak.
Mi a fontosabb, a belső egyensúly vagy a külső, ha már választanunk kell?
Van középút?
Hollandia és Magyarország nincs olyan messze egymástól, mint Japán és az Egyesült Államok, de mégis vannak kulturális különbségek. Most már sokkal jobban megértem azt a permanens, tudat alatti frusztrációt magamban, amikor meg akartam felelni a férjem elvárásainak, otthon és az irodában is, nem értve, miért éreztem disszonanciát, és miért buktam el legtöbbször az alkalmazkodásban.
Személyiségem közelebb áll az ázsiai kultúrához, mint a hollandhoz. Fegyelem és az érzelmek elrejtése alapvető értékek voltak a családunkban.
A szituációk határozzák meg a viselkedést. Az alkalmazkodás alapvető a túlélés érdekében.
Fotó: Jonathan Borda/Unsplash
A kultúrák közötti kutatásokban Magyarország kevéssé szerepel. A magyar kultúra, nyelv és gyökerek szempontjából elszigetelt nemzet. Törzseink valahonnan az Urál mögül Ázsiából, a 6., 7., 8. századi nagy népvándorlás idején érkeztek. Bár Ázsiából érkeztünk, nem tartozunk a létező ázsiai népcsoportok közé, és az a több mint 1200 év, amióta Európában vagyunk, nem volt elég idő ahhoz, hogy a magyarság beilleszkedjen bármely európai népcsoportba, – mint szláv, német vagy latin – akik körülvesznek bennünket.
Az újabb évszázadok során, különösen a 17. század elejétől, amikor Magyarország a Habsburg Birodalom része volt, a német népcsoporthoz való kulturális és nyelvi asszimiláció nagymértékben érvényesült. Ezekben az időkben mindig a kulturális, nyelvi, gazdasági és politikai függetlenségünkért küzdöttünk.
A végén legalább a nyelvünket és a kultúránkat megtarthattuk.
Ha olyan nyelvet beszélünk, amelyet senki más nem ért, annak elszigetelődés lesz a következménye. Ha egyetértünk Chomskyval abban, hogy a nyelv határozza meg a tudatot(Chomsky, 1968), akkor különösen mi, magyarok szembesülünk a meg nem értés problémájával ezen a bolygón.
Például a magyar íróknak és költőknek szinte esélyük sincs arra, hogy nemzetközileg is ismertté váljanak, mert az elménk annyira máshogy van huzalozva, ezért műveik helyes fordítása lehetetlen, vagy teljes átírásukra van szükség.
Amikor kognitív pszichológiát tanultam, a professzorom Chomsky nyelvről és tudatról szóló elméletéről beszélt, mely szerint a nyelv meghatározza tudatunkat ezzel együtt a személyiségünket is. Aggódni kezdtem, tekintettel arra, hogy a gyermekeimnek három nyelvük van – magyar, holland és angol –, hogyan boldogulnak majd, meg kell-e osztani a gondolkodásukat? A professzorom megnyugtatott, hogy a gyermekeim meg tudják majd választani a saját nyelvüket, amely meghatározza az elméjük működését. Ez nem feltétlenül az anyjuk nyelve lesz. Szó szerint ez történt. A lányom angolul működik, angolul gondolkodik, álmodik, él és viselkedik. A két fiam magyar.
A sokszínűség és befogadás kurrens téma, és nem csak a multinacionális cégeknél.
Ha a legjobb megoldásokat keressük kommunikációban, problémamegoldásban figyelembe kell vennünk a kulturális különbségeket. Felelőtlenség lenne tagadni azok létezését, mivel domináns szerepet töltenek be a diverzitás és befogadás koncepcióinak megvalósításában.
A D&I pedig nem értelmezhető a kulturális különbségek nélkül.
Csepegtetett Kávé
Kulturális különbségek témában Japán mindig szóba kerül mint a dimenziók egyik végpontja.
Nézzük, ők hogyan is viszonyulnak a kávéhoz.
Japánba a 18. század végén holland közvetítéssel került be az élénkítő nedű, és az első kávéval kapcsolatos feljegyzés 1804-ből származik. Az Edo-kor alatt a kávét gyógyszernek tekintették, s úgy gondolták, gyógyítja az ödémát.
A 19. századi amerikai befolyás növekedés következtében felerősödött a kávéfogyasztás szokása Japánban. Az első kávézó Tokióban nyílt meg 1888-ban, Kohi-Chaya néven, majd a Taisho-kor (1910-es 20-as évek) végéig rohamos léptékben szétterjedt az egész országban, és gombamód nőttek ki mindenhol a különböző café-k.
Na de milyen kávét isznak a japánok? Valójában sokkal gyengébbet, mint mi itt Európában. A japán kávé standard a „drip coffee”, ami annyit tesz, hogy őrölt kávé van egy félig áteresztő tasakban, amibe, ha forróvizet öntünk, alul kicsöpög kávé. Ez egy viszonylag híg kávé, ami talán a mi hosszú kávénkhoz vagy az „americano”-hoz áll közel.
Ennek a „drip coffee”-nak az egyik válfaja a hideg vízzel leszűrt kávé, az úgynevezett holland kávé (Dutch coffee). Ez ugyanazon az elven működik, mint a sima drip coffee, csak annyi, hogy hosszabb ideig kell áztatni vízben a kávét, hogy kijöjjön a zamata. Ehhez külön csöpögtető berendezés is szükséges. Japánban egyes kávéházakban, ahol árulnak ilyen kávét, láthatunk hatalmas, több méter magas speciális csöpögtetőket. Ezek a berendezések igazán impozáns látványt nyújtanak, bár általában a hideg vízzel leszűrt kávé ára is kicsit impozáns a mezei kávéhoz képest.
Ez talán azt jelenti, hogy a Japánok nem szeretik a keserű ízt, ezért nem isznak erős kávét? Egyáltalán nem. A japánok ritkán enyhítik a kávé keserűségét tejjel, cukorral pedig biztosan nem. Japánban az ilyen „üres” kávét „burakku”-nak (az angol black japán kiejtése) hívják, és az érettség, a felnőttség jelének tekintik, ha valaki ilyet iszik.
Comments